Sokakban zsigeri reakciókat vált ki egy ilyen cím. A mai európai társadalomban nem lehet megkérdőjelezni az egyedülálló szülők által nevelt gyermekek felhőtlen boldogságát, hiánytalan életét és szuper körülményeit. De azért ne hazudjunk magunknak és gyermekeinknek: egy szülővel felnőni nem ugyanolyan, mint mindkettővel. Ahány ház, annyi szokás, miközben „minden házban” törekszenek a szülők a gyermekük boldogságát és elégedettségét kialakítani. A családi lét nem egy fényképszerű pillanat, hanem mozgalmas, folyton változó, hullámvölgyekkel teli állapot. Ebben a dinamikus létben két embernek könnyebb elbírni a gyermekek fejlődésével járó terheket – és örömöket – mint egynek.

Ha azt állítjuk, hogy a két (biológiai) szülővel felnőtt gyermekek jobban teljesítenek az életben, nem hazudunk. Bár mindenki tud mindenféle skálán jobban teljesítő egyszeri példákat hozni az érvei bizonyítására, összességében nézve kiegyensúlyozottabbak azok a gyermekek, akik a születéskori családi egységükben nevelkednek.

A józan paraszti ész és az egyszülős családok tapasztalatai szerint is sokkal küzdelmesebb a csak anyával vagy csak apával felnövők élete. (Az elvált szülők gyermekeinek élete is küzdelmesebb, de esetükben mindkét szülő valamilyen formában jelen van a gyermek életében, bár az időbeosztás megnehezíti a mindennapokat.) Az ilyen családokat segíteni kell a lelki egyensúly kialakításában, ha ez szükséges, ahelyett, hogy a problémáikat a szőnyeg alá sepernénk. A Pew Kutatóközpont felmérése szerint azon felnőttek jövedelmi viszonyai, akik házas, egy háztartásban élő szülőkkel nőttek fel, magasan a legjobb, még azokhoz képest is, akik ugyan jó anyagi körülmények között, de elvált szülők gyermekeiként nevelkedtek*. Ezért sem lehet össztársadalmi cél annak bizonygatása, hogy nincs különbség a teljes és az egyszülős család között, vagy jobb a gyereknek egy szülővel, mint mindkettővel.

*Az írás alapjául szolgáló cikk: https://slate.com/human-interest/2012/07/single-motherhood-worse-for-children.html