A családi életre nevelés legyen a közoktatás része!

Ezekben a hetekben folynak az egyeztetések az Nemzeti Alaptantervről, többek között azért, hogy gyermekeink ne legyenek ennyire túlterheltek. Bár a tervezetben célul tűzték ki „a felnőttlétre, a családalapításra és gyermekvállalásra való felkészítést”*, nincs konkrét elképzelés a családi életre való nevelésről a közoktatás legfontosabb és legmagasabb szintű iránymutatásában. Míg a mindennapos testnevelés és művészeti nevelés – melyek valóban elengedhetetlenek a gyermekeink szempontjából – konkrét szabályként jelennek meg a tervezetben, addig a családi életről, a felelős gyermekvállalásról és a szülői létről csak elméleti szinten tesz említést a dokumentum„A társas kapcsolatokat és a közösségek életét meghatározó szabályokról, etikai elvekről a tanulók a családi életre, a társadalmi együttélést szabályozó jogrendszerekre, a kulturális gyökerekre, a világvallások emberképében megnyilvánuló értékekre és a fenntartható jövőért vállalt felelősségre reflektálva nyernek betekintést.”

A 24. órában vagyunk hazánk demográfiai mutatóit nézve. Itt az ideje, hogy a kormány lehetőségeihez mérten mindent megtegyen a társadalom megerősítése, azaz a családok megerősítése érdekében! A köznevelésen keresztül – ha a család szerepét át nem is veheti – pótolhatja azt a hiányt, amit a családok nem, vagy egyre kevésbé tudnak a gyermekeknek megadni. Ma már életbe vágó, hogy a gyermekeink a mindennapokban ne csak otthon, hanem az iskolapadban is tanuljanak a családi életről, a kapcsolatok „karbantartásáról”, a konfliktusok kezeléséről. Válások, elbizonytalanodó párkapcsolatok, megroppant családok övezik életünket. Rohanó világunkban a feladatokkal túlterhelt családok egyre kevésbé töltik be azt a szerepet, amiről a jövő nemzedék a családi életet mintázni tudná. Számos példa és működő jó gyakorlat létezik már hazánkban, melyek átültethetők lennének az állami iskolarendszerbe. Ne hagyjuk elveszni a lehetőséget, hogy a következő generáció tagjai megismerjék a családi konfliktusok helyes kezelését, a termékenységük és testük ismeretében gyökerező felelős gyermekvállalást és a szülői lét küzdelmes szépségét!

Írja alá Kásler Miklós miniszter úrnak címzett levelünket, hogy eljusson véleménye a döntésért felelős vezetőhöz!

https://www.citizengo.org/hu/166304-csaladi-eletre-neveles-jelenjen-meg-nat-ban

 

Mit tanítana az ENSZ a gyermekeinknek?

A családi életre nevelés szükségességét a közoktatásban már egyre kevesebben kérdőjelezik meg. A hazánkban is tapasztalható demográfiai helyzet, a környezetünkben és saját családjainkban is előforduló feloldhatatlannak tűnő konfliktusok és válások számunkra is egyértelművé teszik, hogy a családi életről, az emberi kapcsolatokról már az iskolában is tanulni kellene. Ehhez természetesen ki kell képezni a megfelelő tanárokat, és az iskola légkörét családbaráttá, családiassá kell tenni.

De mégis mi az, amit a nemzetközi szervezetek szeretnének a gyermekeink fejébe traktálni? Poligámia, homoszexualitás, béranyaság, abortusz… Az alábbi szórólapunkon mazsolázgattunk a WHO és az UNESCO (ENSZ szakosított szervei) által támogatott átfogó szexuális programokból.

Egy meleg férfi, aki kiáll a férfi-nő közötti házasságért és a családért

Az alábbi interjút Paddy Manning-gel készítettem, akivel 2015 szeptemberében találkoztam Dublinban. Paddy talán az utolsó azok közül, akiket 22 évvel ezelőtt homoszexualitásuk miatt tartóztattak le Írországban. Nagyot fordult a világ azóta, mert Paddy – ő ugyan nem sokat változott az évek során – az LMBT közösségben közutálatnak örvend és kiközösítést szenved, miután év elején az ír népszavazás körüli kampányban határozottan felszólalt az egy férfi és egy nő közötti házasság védelmében és a gyermekek érdekében. Hogyan lehet néhány év lefolyása alatt személyesen átélni ezt a két végletet? Kötetlenül, tabuk nélkül beszélgettünk…

Kérlek mutatkozz be röviden, mondj néhány szót magadról, a mindennapokról!

Paddy Manning a nevem, 52 éves vagyok, és igazán nem tudom, hogy öregedhettem így meg ilyen gyorsan, azt hittem hosszabb idő lesz… Egy kis vidéki faluban nőttem fel, Írországban, ami az én gyerekkoromban sokkal szegényebb vidék volt, sokkal elzártabb, mint most. Senki nem akart annak idején odamenni, nem voltak bevándorlóink vagy menekültek, mert senki nem gondolta, hogy ott telepedjen le. Szegény ország voltunk. És sok szempontból stabilabb volt a maga szegénységében.

Mikor érezted először, hogy nem a lányokhoz vonzódsz?

Gyerekként, tinédzserként tudtam, hogy a férfiakhoz vonzódom.

Hogyan tudtad meg?

Nem voltak vágyaim… Amikor a korombeliek beszéltek a nők iránti szexuális vágyaikról, akkor úgy éreztem, hogy a nők nem hatnak rám. Mintha más fajhoz tartoznának. Nem tudtam megérteni, hogy valaki hogyan is… nem voltak rám hatással. A nők kedvesek voltak, beszélgettem velük, együtt voltunk, de a férfiak, az igazi férfiak, a férfias férfiak, azt akartam én.

Vannak testvéreid?

Csak 3 húgom van, én vagyok a legidősebb.

Azt sem tudtam, hogy rajtam kívül valaha valakinek ilyen vágyai lettek volna. Semmi nem volt a kultúrámban, semmi irodalom nem volt róla, semmi a tévében… ez egy olyan vágy volt, aminek nem volt helye az életünkben. Nem volt róla tapasztalatunk. És ez hihetetlenül nehéz volt.

21 éves voltam, amikor észrevettem, hogy vannak más férfiak is, akik olyanok voltak mint én.

A legnagyobb változást a meleg férfiak számára – olyan értelemben, hogy kapcsolatot tudjanak kialakítani – nem a társadalom elfogadás felé irányuló változása hozta. A legnagyobb változást a mobiltelefonok hozták. Mert ekkor először volt egy telefonszámunk, amit odaadhattunk egy másik férfinak, akivel találkozhattunk. Felhívhattuk egymást, és újabb találkozót beszélhettünk meg. Mert addig csupán a szexről szólt. Mert nem volt más lehetőség. Nem élhettünk együtt, igazából nem is lehetett időpontot egyeztetni. Folyamatosan féltünk, mert hogyan magyarázható, hogy ismersz egy férfit, aki a kapcsolati rendszereden kívül esik? Tehát nem tehettük meg. De a mobiltelefonok mindent megváltoztattak.

Mitől féltél?

Attól féltünk, hogy elkapnak minket. Mert tiltott volt. És arról se feledkezzünk meg, hogy amikor én húsz éves voltam, akkor ez még illegális volt Írországban. 10 évet kellett ülnie és kényszermunkát végeznie annak, akit elkaptak.

10 évet?

10-et. A gyilkosság után a legsúlyosabb bűncselekmény volt. Még a brit törvények uralkodtak az országban. Az 1867-es Személy elleni bűncselekmény törvénye. És mi olyan nagyon érdekes ebben, ami még most is szíven üt: az, hogy ezt a törvényt egy protestáns parlament alkotta. A katolikusok nem voltak jogi értelemben ellenségesek a melegekkel szemben. Nem hoztak ilyen törvényeket, a katolikus országokban nem is voltak ilyen törvények! Ez egy brit törvény volt, és mi megtartottuk. Ez nem ugyanolyan, mintha mi hoztuk volna, de minden törvényt végre lehet hajtani, és fel lehet használni. Amennyire tudni lehet, én vagyok az utolsó ember Írországban, akit emiatt a törvény miatt tartóztattak le. 1993-ban tartóztattak le Kilkenny-ben e törvényre hivatkozva. Elég ijesztő volt. Az állam egyik bűnüldözője tartóztatott le, nem egy pap vagy az egyház. Szóval az állam tette ezt velem.

A dolog végül nem került a bíróság elé, nem jelentettek fel. De megtehették volna. Ha már érdeklődést mutatok… Az 1867-es törvény szerint nem kellett fizikailag tenni semmit, ahhoz, hogy letartóztassanak, elég volt érdeklődést mutatni… mi is volt a kifejezés a törvényben… elcsábítani egy férfit a szexre. Tehát gyakorlatilag szexre csábítottam a védelmi erők egyik tagját. Tehát bajban voltam.

3 nappal később találkoztam egy barátommal. Egy furcsa ember, alkoholista, az emberek többsége nem szereti, de megmentette az életemet.

Mikor mondtad el a szüleidnek először?

Nem mondtam el nekik. Egy „kedves” ismerősöm hívta fel édesanyámat. Apámnak sosem mondtam el. Mire az édesanyám megtudta, addigra apám súlyos demenciában szenvedett. Együtt döntöttünk úgy, hogy nem mondjuk el neki.

Kivel beszéltél erről először?

A közvetlen barátaimnak mondtam el. Mert a barátoknak könnyebb elmondani, mint a családnak. Mert ők nem fektettek annyi energiát beléd. A modern világban azt hisszük, hogy igen, hogy a barátok jelentenek mindent, a család pedig keveset. De valójában a család fontosabb, mint a barátok. Ez egy nagy tévhit a mai világban.

A barátaimnak mondtam el, és egész jól vették. Egy, nem ketten abszolút csodálatosan vették, egyikük kevésbé érezte magát jól a bőrében, de senki sem reagált rosszul. És ez bátorságot adott nekem. Nem mondtam el a húgaimnak, mert az a furcsa helyzet állt elő, hogy az édesanyám tudott róla, de mindig óvatosan kerültük a témát, meg minden. És nem akartam őket belekeverni valamibe, ami konfliktushelyzet volt köztem és az édesanyám között.

De a húgom pszichiáter. És akkortájt még csak az egyetemre járt. És végül kereken megkérdezte: meleg vagyok-e. És megmondtam neki, hogy igen. Aztán mondta, hogy ezt az egyet nem kellett volna tenni, de megnyugtattam, hogy örülök, hogy megtette. Mindannyian nagyon támogatóak voltak ezután. Csodálatosak, három nagyszerű húgom van.

Ismerik a kapcsolataidat?

Nem vagyok kapcsolatban per pillanat. Az egyetlen dolog, ami alapján megítélem a kapcsolatot, hogy bemutatnám-e a húgaimnak, és szeretném-e, hogy ő legyen az unokahúgaim nagybátyja.

És?

Eddig még nem volt ilyen. Ez magas mérce. Tudod, az mítosz, hogy mi könnyen alakítunk ki kapcsolatot. A melegek nem kezdenek könnyen kapcsolatot. Amikor sikerül kapcsolatot kialakítani, akkor az sokáig tart. De hajlamosak vagyunk csak a szexszel beérni. Könnyebben, mint ahogy kapcsolatba lépünk. De ha rátalálunk a kapcsolatra, akkor kitartunk mellette. Van most valaki, akivel beszélgetünk. Lehet, hogy lesz belőle valami, de nem tudom. De 52 éves vagyok. Nem nagyon reménykedem. Ugyanakkor nyitott vagyok a gondolatra.

Sosem próbáltál változtatni ezen?

Változni? Nem.

És nőkkel randizni?

Azt megpróbáltam. Fiatalon, tinédzserkorom végén, 20-as éveim elején, igen.

Mi történt?

Semmi. Abszolút semmi.

Csak randiztál?

Igen, és úgy éreztem, hogy nem fair a velem randizó lányokra nézve. Udvarias, közvetlen, kedves voltam velük, ezért sikerült összejönnöm lányokkal, akivel randizhattunk. De borzasztó volt tőlem. A bolondját járattam velük, mert azt a látszatot keltettem, hogy elképzelhető köztünk a kapcsolat. Amikor arra semmi esély sem volt. Hazudtam. És kihasználtam őket. És ez nagyon helytelen volt. Tehát hamar véget vetettem ennek.

Én egy olyan országból jövök, ahol a házasság és család definíciója az alkotmányban is szerepel.

A tény, hogy van egy alkotmányotok, egy olyan alkotmány amely keresztény értékeket tükröz, nagyon jó. Nagyon jó a társadalmatoknak, de nemcsak nektek, hanem a melegeknek is. A melegeknek nincs szükségük házasságra. A házasság nem passzol a mi életünkbe. Nekünk nincsenek gyerekeink. A házasság egy generációkon átívelő intézmény. Nem egy felnőttek közötti élettársi szerződés.

Hogy lehet ez jó a melegeknek?

Először is, a házassággal a gyermek kérdése is felmerül. Ne is beszéljünk róla. Rossz a gyerekeknek, ha elválasztjuk őket az anyától és/vagy az apától. Annak gondolata, hogy a melegek gyereket akarnak… Egy meleg kapcsolatban csak az egyik partner lehet biológiai szülője a gyereknek. Tehát egy olyan helyzetet teremtünk, amelyben konfliktus van. Mindenféleképpen. A mélyén konfliktus van. Ez nem jó az embereknek. Nem működik.

A legtöbb meleg férfi, akit ismerek valójában pro-life, azaz életvédő. Főleg az idősebbek. Azért, mert mi a gyerekeket borzasztóan értékesnek látjuk. Mivel nekünk magunknak nem lehet. És tudjuk, hogy nem lehet. Szerintünk a gyermek egy felettébb értékes valaki, akit szeretni kell, nem pedig egy eldobható dolog.

Szerettél volna valamikor gyerekeket?

Ó igen, ki ne szeretne gyerekeket? Ez volt az egyik legnehezebb dolog, amibe bele kellett törődnöm melegként. Hogy ha nem szeretjük a nőket, akkor nem lehet gyerekünk. Akkor nem lehet gyerekem egy nőtől. Nincs jogom ahhoz, hogy gyermekem szülessen a világra, úgy, hogy nem vagyok a gyerek édesanyja mellett. Ha nem biztosítok neki egy stabil és szeretetteljes otthoni környezetet. Ha nem adok annak a gyereknek egy apát és egy anyát. Nem tehetem meg.

Vannak, akik megteszik. Ismerek olyanokat, akik a melegekhez vonzódnak, és úgy döntöttek, hogy gyereket szeretnének. A gyermek utáni vágyuk erősebb volt mint a férfiak utáni vágyuk. Lehet, hogy a nőkhöz is vonzódtak. Én ismerek olyanokat, akik meglépték ezt. (Azaz heteroszexuális kapcsolatot létesítettek, hogy gyermekük legyen. – szerk.)

Mostanra ezt a lehetőséget a homoszexuálisok teljesen leírták. Az LMBT mai állása szerint: vagy így vagy úgy, de csak egyféle lehetsz egyszerre, nem pedig többféle. Amit például nem engednek, hogy egyszerre katolikus és meleg legyek. Ez elfogadhatatlan. Szerintem ez nevetséges. Mert ezzel kihúzzák alólunk a talajt, az egyik legfontosabb támaszunkat, a hitet.

Mi a helyzet az örökbefogadással?

Teljes mértékben elutasítom az azonos neműek örökbefogadását. Úgy gondolom, hogy egy örökbe adható gyermeknek elég baja van, már addigra elveszítette a szüleit, a biológiai szüleit, akik vagy meghaltak, vagy nincsenek olyan helyzetben, hogy felneveljék. Ez egy nagyon nehéz dolog a gyermeknek. Ebben az értelemben a legjobbra van szükségük, amit adhatunk nekik, és a legjobb pedig a férfi és nő. A tények azt mondják, hogy a gyereknek ez a jó. És ez a félelmetes a dologban: tudjuk, hogy a gyerekek jobban élnek, ha egy szerető, házasságban élő, heteroszexuális pár fogadja őket örökbe. De most úgy látszik, hogy a szociológia nem vizsgálja tovább ezt a kérdést.

Katolikus vagy?

Igen.

Jársz templomba?

De nem áldozom, mert nem gyónhatok, mivel nincs határozott szándékom arra, hogy megjavuljak. Meleg vagyok, meleg vágyaim vannak, megélem ezeket a vágyakat, olyan helyzetbe hozom magamat, amelyekben találkozhatok más meleg férfiakkal és kísértésbe esem… tehát nincs erős szándékom megjavulni.

Beszélgetsz papokkal?

Igen.

Tehát van kapcsolatod az egyházzal?

Ó persze. És hiszek az egyház tanításaiban. Nincs velük semmi problémám. Azt gondolom, hogy a konzervatív katolikus kategóriába tartozom: nem kívánom, hogy az egyház megváltoztassa az álláspontját a homoszexuálisokkal kapcsolatban. Igazából az összes egyház, az összes keresztény egyház közül a világon, a vallások közül, a kereszténység, főleg a katolicizmus egyedülálló módon fogadja el a melegeket a tanításában.

Neked voltak gyermekkorodban bántalmazással kapcsolatos tapasztalataid?

Nem. Furcsa, de nem. Csodálatos gyerekkorom volt. Senki sem közelített meg, és a szüleink nagyon vigyáztak ránk. Tudatában voltak a dolgoknak. A szüleim nagyon eszes, bölcs emberek voltak. Mindketten vidékiek voltak, de ismerték a világot. És nagyon vigyáztak ránk. És vigyáztak más gyerekekre is. Tudták, hogy vannak rossz emberek. Tudták, hogy létezik a gonosz a világban. Sosem kockáztattak velünk kapcsolatban. Ha valami történt volna, mindig is fordulhattam hozzájuk. Csodálatos emberek voltak.

Miért álltál ki a családokért, a házasságért?

Azért álltam ki, mert lehetőségem volt rá, és feladatomnak éreztem. Megtehettem, ezért kellett megtennem. Ilyen egyszerű.

Találkoztál olyan emberekkel, akik támogattak téged?

Igen.

Melegek is támogatnak?

Igen. Igen. A legfurcsább a dologban az volt, hogy azok, akiknek valami baja volt a melegekkel, ők félemlítették meg a legjobban a többieket. Egy szép írás jelent meg egy meleg barátom, Naill Fox tollából, akinek nehéz gyerekkora volt, az iskolában sokat piszkálták. Fiatalember, most 26-27 év körüli lehet… Azt mondta, hogy ránézett a facebookra. És azok, akik a leghangosabbak voltak, akik a legtöbb „egyenlőség” feliratú szivárványos IGEN jelvényeket mutogatták, ők voltak azok, akik annak idején a középiskolában ütötték-verték, amiért nőiesen viselkedett. Ez önmagában nagyon érdekes volt.

Milyen üzenetet küldenél a magyaroknak, akik nem igazán ismerik a helyzetet?

Van egy üzenetem számukra. A házasság lényegében a gyermekekről szól. Az azonos neműek házassága nonszensz, mert az azonos neműek házasságában egyszerűen nincs gyermek. A gyermeknek mindig – ha van a kapcsolatban – minden esetben van egy szülője a kapcsolaton kívül. Az azonos neműek házasságának bevezetése szörnyű és buta jogi komplikációkat okoz, amelyek a gyermekek életét és jogait megnehezítik. Mi úgy kerültünk ebbe helyzetbe, hogy a gyermekektől fokozatosan megvontuk a jogaikat. A gyermekeknek sokkal kevesebb joguk van most, mint 10 évvel ezelőtt. Most a bíróság dönti el, hogy milyen jogai lesznek a gyereknek. És mindezt a legfurcsább, a legperverzebb módon tesszük: azt mondjuk, hogy a gyermekek érdekében tesszük.

Értékeljétek és szeressétek a melegeket. De a melegeket értékelni, szeretni nem egyenlő a házasság definíciójának megváltoztatásával. És ez központi kérdés.

Még egy kérdés arról, hogy homofóbnak mondanak.

Ó igen, mindig ez van, szerintem nagyon vicces. Édesanyámnak volt egy tükre, az ajtónál, amin keresztül kimentünk a kertbe. Mindig arra gondolok, amikor homofóbnak hívnak, hogy mit tennék, ha a tükör előtt lennék. A tükörben egy meleg férfit látok, felsikítok? Ááááá, egy meleg férfi… Ismerőseim közül én vagyok a legkevésbé homofób, én szeretem a melegeket. A társasági életem sokkal jobb lenne, ha több meleg ember lenne a világon, és nem csak olyan kevés, mint amennyi van. A homofóbia megbélyegzést arra használják, hogy elcsendesítsék az embereket. A megfélemlítés eszköze. Nem vagyok homofób, de a gyerekek és a házasság mellett állok. Hiszem, hogy ez nem egyenlőség kérdése, hanem a gyermekek jogairól szól, a szülőkhöz való jogukról.

Az interjú 2015-ben készült. 

Óriási lehetőség előtt áll Románia

Október 6-án és 7-én, azaz most hétvégén tartják Romániában a házasság fogalmáról szóló alkotmánymódosító népszavazást. A népszavazást aláírásukkal is támogató tömegek, (több mint 3 millió román állampolgár) évek óta vár erre a hétvégére.

Most vagy soha! Nagyjából így foglalható össze a népszavazás súlya. A román alkotmány 48. cikkét célzó népszavazás a házasságot, mint egy férfi és egy nő egységét definiálja. A házasság fogalmának megváltoztatása egész Európát végigsöpri, házasságnak nevezve olyan együttélési formákat, melyek nem házasságok (házasság = egy férfi + egy nő + életre szóló elköteleződés + nyitottság a gyermekvállalásra). Vannak olyan országok, ahol ezt a receptet nem tartják már be, de számos ország – köztük hazánk is – kimondta már alkotmányos szinten is, hogy a házasság kizárólag egy férfi és egy nő szövetsége.

A népszavazás kiírásával a román szenátus végre jelezte, hogy nem hagyja figyelmen kívül a közvéleményt. A népszavazást sürgető több mint 3 millió romániai aláírás mellett, több civil szervezet és az Európai Parlament 40 képviselője is felszólalt. Ezen a hétvégén a Romániában élőkön a sor, hogy kiálljanak a házasság intézménye mellett. Az erdélyi magyaroknak is meg kell tenni a részüket: ne engedjék el ezt a lehetőséget, ebben a kérdésben máskor nem lehet nyíltan véleményt formálni!

Érthetetlen értetlenkedés a gender szak körül

Elindult a tanév. A kormány a közoktatás és gyermekétkeztetés finanszírozásán keresztül „befektet” a következő generáció nevelésébe. Végül is csak visszaforgatja a mi adóforintjainkat a jövőnkbe.

Hogy milyen lesz a jövőnk, nagyban függ a most meghozott döntéseinktől. Hogy mit finanszíroz az állam, függ attól az irányvonaltól, ami mellett az állampolgárok választáskor letették a voksukat. Ahogyan háziasszonyként és anyaként (apával) eldöntjük, hogy mire költjük a havi keretet, ugyanígy a kormány is eldönti, hogy mire költi az adónkból összegyűlt pénzt. És ebbe nem fér bele az Alaptörvénnyel ellentétes oktatás finanszírozása.

Nagy vihart kavart az utóbbi időben az ELTE gender szakának állami finanszírozási kérdése. Nézzük meg csupán az interneten található információkat erről a szakról: feminista és LMBT (Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű) aktivisták sora tanít a gender szakon, sokak által tudományosnak nem nevezhető tárgyakat. Nem a férfiak és nők fizetése közötti egyenlőtlenségek kiegyensúlyozásáról vagy a nők (és férfiak) elleni erőszak és kirekesztés felszámolása elleni küzdelemről van szó! Ezekkel nagyjából mindenki egyetért. Már a felvételi követelmények között található olyan olvasmány, mint a „Gyermekvállalás – meleg és leszbikus szemmel”[1] vagy a meleg lobbisták által bevallottan nem reprezentatív felmérés eredményeinek ismerete [2]. És ez még csak a felvételi, a bejutás feltétele. Amint felvették az embert, hallgathat előadásokat a család fogalmának átértelmezéséről [3] vagy a feministák politikai részvételéről [4]. Felmerül a kérdés, hogy egy családbarát kormány miért támogatná ezt a képzést… vagy eddig miért támogatta?

Ha nem fizetjük az LMBT képzését, akkor sérül az oktatás szabadsága? A kormány nem tiltja be az LMBT és a radikális feminista aktivisták újratermelődését az oktatási rendszeren keresztül, viszont dönthet úgy, hogy erre nem fordít az adófizetők pénzéből. És azt hiszem ez egy jó döntés a jelenlegi kormány részéről, máskülönben elveszítené a választók bizalmát, akik egy valóban családbarát országban képzelik el a jövőjüket.

FE

[1] Takács Judit: Homofóbia Magyarországon. http://tatk.elte.hu/mesterszakok/tarsnemek
[2] Takács Judit: Homofóbia Magyarországon.(Az LMBT emberek magyarországi helyzetének rövid áttekintése) http://tatk.elte.hu/mesterszakok/tarsnemek, http://mek.oszk.hu/10400/10446/10446.pdf
[3] https://drive.google.com/file/d/0BwKm3EwpBIZmU2RpalV1ZFMweTA/view
[4] https://drive.google.com/file/d/0BwKm3EwpBIZmWnlzMHJIdGpXM28/view

A migráció kérdése néhány katolikus szervezet ENSZ képviseletének szemüvegén keresztül

Néha elcsodálkozom, hogy az íróasztal mennyire be tudja korlátozni az emberek gondolkodását. A keresztény állítólag arról ismerszik meg, hogy összefüggéseiben látja a világot. Nem dől be olcsó kormánypropagandának, silány médiaszlogeneknek és alaptalan hírhadjáratoknak. Sokkal inkább két lépést hátralép, hogy az egész képre rálátása legyen.

Az EU csúcs talán megállítja a bevándorlókat mágnesként vonzó politikát, aminek eddig tanúi lehettünk. Az ellenőrzött központok megoldást nyújthatnak az idegen földről érkezők féktelen beáramlásának. Már ameddig bírják kapacitással.

A genfi tartózkodásom alatt részt vettem néhány katolikus szervezet által rendezett programon, ha úgy tetszik, egy csokorba szedett előadásokon. Itt volt szerencsém megismerni az ENSZ Emberi jogi és nemzetközi szolidaritással kapcsolatos, nigériai származású független szakértőjét, Obiora C. Okafort, aki azért nem teljesen földtől elrugaszkodott gondolatokkal állt elő. Ő ugyanis fontosnak tartja, hogy ki milyen szándékkal hagyja el országát és érkezik egy új környezetbe. Igenis különbséget kell tenni a között, hogy valakit háborús helyzet vagy éhínség, az elszegényedés rémképe, vagy a meggazdagodás vágya, esetleg terrorcselekmény szervezése vonzza Európába vagy az Egyesült Államokba. Bizony nem mindegy, hogy kinek nyitjuk ki a kapukat.

Egy másik gondolat, ami örömömre szintén szóba került: a bevándorlók emberi méltósága. Az ENSZ egyik alapdokumentuma, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának az első cikke ezzel indít: „Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van.” Nincsenek tehát egyenlőbbek az egyenlőknél. Ezért jelent számomra nagy kérdést, hogy hogyan osztanák el a németek és a franciák az EU területére érkezőket. Talán az EU csúcsot követően már nemcsak nekünk magyaroknak egyértelmű, hogy a tőlünk csupán 2-3 órányi autókázásra található Bécs százszorta vonzóbb egy Európába újonnan érkező számára, mint mondjuk Budapest. Miért is? Kell még magyarázni? Anyagi okokból. Hiszen többszörösét tudja megkeresni ugyanazzal a munkával. Nyelvi szempontból. Ha németül megtanul, sokkal nagyobb lehetőségei lesznek Európában a jövőjét, és a gyermekei jövőjét illetően. Hazaszeretetből. Német nyelvterületen már egész városnyi honfitársat talál, aki mellett semmilyen furcsa szokása nem lesz ciki, és akikkel még a vallását is együtt gyakorolhatja. Na ez az, amit nem látnak a nyugat európai keresztények (sem). Amikor lengyel barátaink Ferenc pápa felszólítására befogadtak ez családot, másnapra hűlt helyüket találták, mert leléceltek Nyugatra. Ha tiszteletben tartjuk minden ember méltóságát, akkor nem erőltethetjük a letelepedésüket egy olyan helyen, ahová ők nem akarnak menni.

Ha mégis nálunk maradnak, bizonyára nyomós okuk van rá. Rendszeresen beszélgetek egy anyukatársammal az iskolában, akik politikai menekültként érkeztek Magyarországra. Egész jól megtanulták a nyelvet 2-3 év alatt, és mivel sikerült egy kicsit megismernem őket, tudom, hogy családtagjaik és barátaik élnek Ausztriában és Németországban. Nemrégen még ők is tervezték, hogy továbbmennek. De szeretnek itt élni. A gyerekeknek sokkal jobb, nyugisabb Magyarország. Eszük ágában sincs egy olyan országba költözni, ahol családként nehezebb élni, ahol nehezebb gyerekeket nevelni. Ők nem meggazdagodni szeretnének, hanem nyugodtan élni.

A keresztény összefüggéseiben látja a világot és nem erőltet embertársára olyat, amit a másik nem akar. Ha az EU-ban már sikerült egy lépést megtenni, akkor talán az ENSZ-ben is nagyobb teret nyerhetne a felebaráti szeretet, karöltve egymás kultúrájának tiszteletével.

Együttes Nyilatkozat a család és a családtagok védelméről

Egyiptom kezdeményezésére 89 tagország csatlakozott ahhoz a családvédő együttes nyilatkozathoz, melyet az ENSZ genfi székházában június 25-én olvastak fel. A csatlakozó országok között nem található Uniós tagállam.

Az Együttes Nyilatkozat szövege ide kattintva olvasható.

Az ENSZ európai központjában jártunk

cse1A nyarat az Emberi Jogi Tanács ülésszakával kezdtük Genfben. New York után ide is ellátogattunk, hogy az Európában állomásozó delegációk is megismerjék a WHO és az UNESCO által támogatott szexuális nevelési programokat. Ittlétünk során megtapasztalhattuk az egyes országokat, köztük Magyarországot is érő igazságtalan támadásokat. Mindenki kap itt hideget-meleget, amiből olyannyira elege lett az Egyesült Államoknak, hogy bizony kiléptek az Emberi Jogi Tanácsból. Sokakat nem lepett meg a fordulat, bár kicsit későbbre időzítették ezt a lépést. Mi csak a saját tapasztalatunkat mondhatjuk el: gyermekek éheznek, nem kapnak sem megfelelő egészségügyi ellátást, és nem részesülhetnek a nálunk megszokott kényelmes közoktatási rendszerben sem. Ennek ellenére a hét első blokkja a szexuális orientációról és nemi identitásról szólt, felsorakoztatva megannyi melegek és transzneműek alkotta szervezetet. Az ő előadásaikat hallgatva annyiban lettem csak okosabb, hogy még mindig nem egyeztek meg arról, hogy az LMBTIQ mozgalomban melyik betű mit is takar. (További tapasztalataimat később osztom meg…)

Eljöttünk Genfbe, hogy a delegációk tisztában legyenek az ENSZ szervei által propagált szexuális nevelési programokkal. Negatív előérzetünket tovább erősítette az itt megélt néhány nap: még inkább jelen kell lennünk, ha a gyermekeinket valóban a családi életre szeretnénk nevelni az iskolai szexualizálás helyett. A Genfbe elvitt információs anyagunk tartalmazza azokat az erősen megkérdőjelezhető tananyagokat, amiket a WHO és az UNESCO terjeszt. Szeretettel ajánlom a megismerését!

Civilek tiltakoznak a házasság fogalmának megváltoztatása ellen

731 európai civil szervezet jelezte aggodalmát az uniós vezetők felé a közelgő bírósági döntés kapcsán – Milyen hatással lesz a Coman ügy az Alaptörvényünk házasságfogalmára?

Június 5-én várhatóan olyan Európai Bírósági ítélet születik, ami igencsak megrázza Alaptörvényünk jól körülbástyázott házasságfogalmát.

Kilenc uniós tagállam 731 civil szervezete címzett levelet az Európai Unió intézményeinek, melyben aggodalmukat fejezik ki a közelgő bírósági ítélet miatt. A Bizottság, a Tanács és a Parlament vezetőinek címzett levélben megfogalmazzák ellenérzésüket a várható döntés kapcsán. Magyarországról 16 szervezet adta a nevét a levélhez.

2010-ben bejegyeztette „házasságát” egy román és egy egyesült államokbeli férfi. Tette mindezt Belgiumban, ahol ezt elfogadhatónak tartja a társadalom egy része és jogilag lehetőség van rá. Az erről szóló dokumentumukkal az uniós országok kb. két harmadában élhetnének, de ők úgy döntöttek, hogy szeretnének Romániában letelepedni, hiszen egyikük román állampolgár. Romániában viszont, a jelenlegi szabályozáshoz hűen nem fogadják el az azonos neműek közötti „házasságot”. A pár beperelte az államot, mivel sérült a szabad mozgáshoz való joguk. Jelenleg az Egyesült Államokban élnek, hiszen Coman urat oda köti munkája: az LMBT pereket finanszírozó Arcus Alapítvány nemzetközi emberjogi projektjeinek irányítója. Egy állam nem mondhatja meg valakinek, hogy hol éljen, de egy pár nem mondhatja meg egy államnak, hogy mit hívjon házasságnak. Ez így nem demokrácia.

Az ügy az Európai Unió Bírósága előtt van most, és várhatóan június 5-én születik ítélet. Az is várható, hogy néhány ország – köztük Magyarország felszólalása ellenére – többet nyom a latba az egyik főtanácsnok, Melchior Wathelet véleménye, ami ez év januárjában jelent meg:

„…A tagállamokban általánosan elfogadott definíció, mi szerint a házasság egy férfi és egy nő szövetsége, mára elavultnak tűnik… Az azonos neműek házasságának jogi elismerése nem más, mint a társadalom általános fejlődésének leképezése ebben a kérdésben. Ezt megerősítik a statisztikai vizsgálatok is, és az azonos neműek házasságáról szóló írországi népszavazás is ezt jelzi… Ez nem egy különleges kulturális vagy történelmi vonatkozású dolog, ellenkezőleg, a családok különbözőségének egyetemes elismerésének felel meg.”

Valahányszor az Európai Unió ingoványos talajon lépdel, az Európai Bíróságnak és az uniós intézményeknek óvatosnak kell lenniük, nehogy tovább töredezzen az Unió egysége. A nemzeti (esetenként alkotmányos) házasságdefiníciók aláaknázása és a demokratikus eszközök megkerülése nem elfogadható az unió kontextusában, melyet eredetileg a kulturális, vallási és nemzeti különbözőségek elfogadásán alapulnak.

A levél magyar fordítását és az aláíró szervezetek számát országonkénti bontásban ide kattintva olvashatja.

Egy demográfiai tavaszról

A Katolikus Családszervezetek Európai Szövetségének (FAFCE) határozata

A demográfiai tél vészjelei minden európai országba csendesen belopóztak. Ezért 2018 tavaszán Bécsben tartott közgyűlésünkön, mi, a Katolikus Családszervezetek Európai Szövetsége (FAFCE) tagszervezeteinek elnökei és képviselői szeretnénk felhívni a figyelmet erre a választ követelő helyzetre, amely a pénzügyi és társadalmi problémák gyökere. Nincs már több idő, nincs már több lehetőség a mentegetőzésre. Cselekednünk kell az idős emberek jóléte, a fiatalok jogai és a gyermekeink jövője érdekében.

– Felidézve a 20. évfordulónkra kiadott nyilatkozatunkat – A családok Európa kincse és a jövő alapkövei (Róma, 2017. május 31.) – felszólítjuk az európai államok kormányait, hogy nemzeti szinten alkossanak családpolitikákat és támogassák a családbarát uniós politikákat, tiszteletben tartva a szubszidiaritás elvét;

– Tekintettel az Európai Parlament 2017. július 4-én elfogadott határozatára az európai szabványokról a 21. században (2016/2274(INI), amely hangsúlyozza annak szükségességét, hogy vegyék figyelembe Európa demográfiai elöregedését;

– Tekintettel az Európai Unió Demográfiai Kilátásaira (2017. december), melyben elismerik, hogy Európa drámaian elöregszik;

– Figyelembe véve a Schuman Alapítvány Európa 2050: a demográfiai öngyilkosság című stratégiai dokumentumát (2018. február 27.);

a FAFCE az alábbiakat kéri az Európai Unió vezetőitől és tagállamaitól:

1. Nemzetközi kezdeményezéseken keresztül hívják fel a figyelmet a demográfiai télre és az ezen a területen sürgősen szükséges intézkedésekre;

2. Foganatosítsanak olyan döntéseket, melyek elismerik a család egyedülálló, alapvető és pótolhatatlan szerepét a társadalomban, továbbá tekintsék azt az első számú „vállalkozásnak”, mellyel kontinensünk életigenlő vágyát kifejezik. Nemcsak gazdasági kezdeményezésekkel érhetnek célt, hanem a gyermekek nevelésével, mivel „a vállalkozó szellem szorosan kapcsolódik a család szellemiségéhez.” (im. Európa 2050: a demográfiai öngyilkosság. 6. o.);

3. Vegyék figyelembe, hogy az igazi családpolitika nem csupán szociális támogatások összessége, hanem az idősödő társadalom jólétét célzó, előretekintő döntések sorozata;

4. Aktívan támogassák a fiatalok igényeit, akik szeretnének felelősséget vállalni és családot alapítani, gyermekeket vállalni, de gyakran ütköznek a nem megfelelő és individualista szemléletű politikák és kultúra okozta akadályokba, melyek rossz szemmel nézik a családot;

5. Támogassák a magas szintű palialtív és otthoni idősgondozást az egészségügyben, védve ezzel minden ember méltóságát a természetes halálig;

6. Helyezzék a családot a nemzeti politikák középpontjába, annak érdekében, hogy a demográfiai tél demográfiai tavaszra forduljon Európa jövőjének formálásában.

A FAFCE Közgyűlésének határozata

(nem hivatalos fordítás)

Bécs, 2018. április 13.

Állásfoglalásunk az Isztambuli Egyezményről

Az utóbbi évtizedekben a házasságot nem a férfi és nő egységeként éljük meg, hanem – mintha a marxista ideológia rávetődne a jelenünkre – egymás “legyőzéseként”. A feleség a férj ellen, a gyerek a szülő ellen, a diák a tanár ellen küzd. A nőket nem anyaként, hanem dolgozó nőként értelmezzük, akinek csak másodlagos a családban betöltött szerepe. Ez a felfogás tükröződik a demográfiai mutatókban, és a olykor a politikai döntésekben is. Erre épül az Isztambuli Egyezmény is, melyet az Európa Tanács tagországai közül már többen aláírtak és ratifikáltak. Állásfoglalásunkban kifejtjük aggályainkat az Egyezménnyel kapcsolatban.

Állásfoglalásunk az Isztambuli Egyezményről